• Archívum
  • feb27

    Ismét meghirdetjük bevezető japán kurzusunkat.

    A három alkalmas mini kurzuson fele-fele arányban foglalkozunk a japán nyelvvel, illetve kultúrával. Az érdeklődők bevezetőt kapnak a japán nyelv alapjaiba és emellett kipróbálhatják az ecsettel írást, teakészítést és yukatába öltözködést.

    A kurzus tervezett kezdési időpontja: 2017. március 3. (péntek)

    Óraidőpont: péntek délután (egyeztetés szerint)

    A foglalkozások három egymást követő héten lesznek, egy alkalom 120 perc.

    A kurzus díja: 15.000 Ft.

    Jelentkezési határidő: 2017. március 1. (szerda) 19:00 óra

    Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

  • feb27

    Ismét jelentkezik a Momiji japán filmklub.

    Az előző, nagyon szívszorító film után egy könnyedebb darabbal jelentkezünk márciusban.

    Címe: Chihayafuru Part 1 (ちはやふる上の句) . Éppen egy éve, tavaly márciusban mutatták be a filmet. A történet manga változatának első kötete 2008-ban jelent meg és nagyon hamar rendkívül népszerű lett. (Jelenleg már a 33. résznél tart.) A manga szerzője Suetsugu Yuki. Az alap történet sikerét mi sem jelzi jobban, hogy 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is különböző rangos díjat kapott Japánban.  A mangát aztán anime és sorozat változat is követte.

    Rendezte: Koizumi Norihiro. Főbb szerepekben: Hirose Suzu, Nomura Shúhei, Maeda Mackenyú.

    Az elsős gimnazisták a tanév kezdetén nagy “szakkör” alapításban vannak, mert minden diáknak tartoznia kell egybe. Chihaya kizárólag a többiek körében nem igazán népszerű karuta játékban gondolkodik és végül sikerül is összeszedni egy kis csapatot, akikkel nem is lehet más a cél, csak az országos döntő…

    A filmről részletesebben itt lehet olvasni.

    Helyszín: Momiji nyelviskola

    Időpont: 2017. március 3. (péntek) 18:45-

    A filmklubban külsős érdeklődőket is szívesen látunk, de kérjük, hogy mindenképp jelezzék felénk részvételi szándékukat!

  • feb5

    Idén először jelentkezik a Momiji japán filmklub!

    Az vetített film címe: Ha eltűnnének a macskák a világból (2016). (If Cats Disappeared from the World, 世界から猫が消えたなら)

    Hősünk a környék postásaként keresi kenyerét, ám egy napon hazafelé menet balesetet szenved a biciklijével. Az eset kiváltó okára is fény derül hamarosan, hősünk pedig nem akármilyen döntésekre kényszerül…
    Írta: Kawamura Genki, rendezte: Nagai Akira, főbb szerepekben: Sató Takeru, Miyazaki Aoi, Hamada Gaku, Harada Mieko, Okuda Eiji.

    Ajánló és előzetes: http://asianmovies.blog.hu/2016/12/28/if_cats_disappeared_from_the_world